KapcsolĂłdĂł hĂ­rek

    Jelenleg nincs ehhez a hĂ­rhez kapcsolĂłdĂł javaslatunk!
TovĂĄbbi hĂ­rek >>

MobilParkolĂĄs mĂĄr Ferihegyen is

(MobilParkolĂĄs) 2010. 03. 02.
Címkék:

A MobilParkolás szolgáltatás Budapest és további 24 város mellett március 1-jétĂ”l a Ferihegyi reptéren is igénybe vehetĂ”. A kényelmes és egyszerĂ» megoldás a Ferihegyi reptér gyorsparkoló helyein érhetĂ” el, nagymértékben megkönnyítve így a reptéren csak rövidebb ideig parkolni szándékozó mobilos ügyfelek dolgát. A mától Ferihegyen is elérhetĂ” szolgáltatás a terminálok elĂ”tti gyorsparkolásra szolgáló parkolóhelyeken vehetĂ” igénybe.

mobilparkolás

A szolgáltatás Ferihegyen is a szokott módon használható: az autó rendszámát SMS-ben a parkolóautomatán, vagy az annak közelében elhelyezett információs táblán található telefonszámra elküldve indítható el a parkolás, amely egy, ugyanarra a számra, SMS-ben küldött „STOP” szó segítségével bármikor tetszés szerint leállítható. Amennyiben az ügyfél elĂ”re tudja, hogy mennyi idĂ”t szándékozik az adott helyen parkolni, az elküldött SMS-ben a parkolás idĂ”tartamát is feltüntetheti.

A parkolóautomatán található telefonszám felhívásával – az elsĂ” SMS-sel történt parkolás után - a Pannon és a T-Mobile ügyfelek a hangautomata rendszerben található menüpontok segítségével is elindíthatják, illetve leállíthatják a parkolást. Mindegyik esetben a visszaigazoló SMS megérkezte jelzi a parkolás elindítását. A parkolóĂ”rök elektronikus úton, az EME Zrt. központi adatbázisából kérhetik le, hogy az adott rendszámú autóra van-e érvényes parkolás.

Ha valaki a gyorsparkoló helyen a maximális egy óra helyett mégis hosszabb ideig kell, hogy várakozzon, például mert késik a gép, amellyel ismerĂ”se érkezik, a MobilParkolás segítségével egy egyszerĂ» SMS-sel meghosszabbíthatja parkolását. A felhasználó a parkolás lejárta elĂ”tt 15 perccel, valamint az egy óra elteltével figyelmeztetĂ” üzenetet kap a telefonjára, akkor eldöntheti, hogy meghosszabbítja a parkolását, vagy sem. Amennyiben elfelejtené leállítani a parkolását, a rendszer akkor is kilépteti automatikusan egy óra után.

A MobilParkolás szolgáltatás segítségével készpénz- és idĂ”kímélĂ” módon indítható parkolás, amelynek ellenértékét - a hozzátartozó tranzakciós díjjal, valamint az igénybevételhez szükséges SMS-ek vagy hívások díjával együtt - a mobilszolgáltatónál vezetett egyenlegbĂ”l vonják le, illetve havidíjas ügyfelek utólag számlával is fizethetnek. A szolgáltatás népszerĂ»ségét jelzi, hogy mára több mint másfélmilliószor használták a MobilParkolás szolgáltatást.

A díjakról és egyéb feltételekrĂ”l az ügyfelek mobilszolgáltatójuk és a repülĂ”tér honlapján, illetve a www.mobilparkolas.hu oldalon tájékozódhatnak. A parkolási díjakról a www.bud.hu honlap nyújt információt.



A cikkhez kapcsolĂłdĂł linkek:
Mobiltelefonok az ÁrukeresƑn »

Vélemények, tapasztalatok

elsƑ  |  elƑzƑ  |  teljes lista  |  következƑ  |  utolsĂł
0 oldalbĂłl ez a 0.

HozzĂĄszĂłlĂĄs

A fĂłrumok minƑsĂ©gĂ©nek megƑrzĂ©se Ă©rdekĂ©ben kĂ©rjĂŒk a csupa nagybetƱs (azaz kiabĂĄlĂł) megjegyzĂ©sek kerĂŒlĂ©sĂ©t. Amennyiben hatĂ©konyan szeretne egy kĂ©szĂŒlĂ©kĂ©t hirdetni, javasoljuk, hogy azt az aprĂłhirdetĂ©sek oldalon tegye fel. A hozzĂĄszĂłlĂĄsok között a hirdetĂ©seket töröljĂŒk. Amennyiben a HasznĂĄltGSM adatbĂĄzisĂĄban is szeretne hirdetni, akkor itt adjon fel hirdetĂ©st.

SzövegszerkesztĂ©si funkciĂłk: Link beszĂșrĂĄsa Smiley beszĂșrĂĄsa

Írja be a kĂ©pen lĂĄthatĂł szĂłt (ellenƑrzĂ©s cĂ©ljĂĄbĂłl). KĂ©rjĂŒk olvassa el a moderĂĄlĂĄsi elveinket!
Ha a fĂłrummal kapcsolatos kĂ©rdĂ©se vagy javaslata van, vagy nem tud hozzĂĄszĂłlni, akkor kĂŒldje el az Ă©szrevĂ©telĂ©t az info@telefonguru.hu cĂ­mre. ÉszrevĂ©telĂ©t, jelzĂ©sĂ©t elƑre is köszönjĂŒk.
 
 

Hírlevél


Feliratkozås a Telefonguru ingyenes hírlevelére
KorĂĄbbi hĂ­rlevelek
 
 
 

Legfrissebb hozzĂĄszĂłlĂĄsok


2012-2-7 20:08:06
Csáóó Suprmann ! Szerintem csinálj egy szoftverfrissítést, és mukszik . :D Én is N8 felhasználó vagyok, mielőtt megkaptam... Nokia N8
2012-2-7 19:51:23
Helo. Jól láttam,hogy nem lehet Mp3-as zenéket beállitani Csengőhangnak?... Apple iPhone
2012-2-7 19:50:59
Helo. Jól láttam,hogy nem lehet Mp3-as zenéket beállitani Csengőhangnak?... Apple iPhone
2012-2-7 19:17:36
Kézcsókom a Hölgyeknek / Üdvözlet az Uraknak. Azt szeretném... Samsung L700
2012-2-7 18:38:15
Nekem már elkelt.:D Nokia 6700 Classic
 

SzavazĂĄs


Sorra jelennek meg a 4G hálózatok! Ön leginkább hogyan internetezik?
     
otthon, ADSL vagy kĂĄbelhĂĄlozaton
munkahelyen hĂĄlĂłzaton
mobilon
mobil internettel, de maradok 3G-n
mobil internettel, és hamarosan 4G-n
Koråbbi szavazåsok eredményei